Elég ködösek a tegnapi baleset körülményei, de valószínű, hogy egy másik autósnak köszönheti az életét a debreceni részeg sofőr, aki a sínekre hajtott.
Szombat este nyolc óra előtt Debrecenben, a Dehir információ szerint egy ittas nő előbb nekiütközött egy helyi járatú busznak, majd a Sámsoni úti vasúti átjáróban úgy döntött nem az úton, hanem a sínre hajtva folytatja. Igen ám, de jött a vonat.
Egy másik autós észrevette a hihetetlen helyzetet, s azt is látta, hogy közeleg egy vonat, óriási lélekjelenléttel kirángatta a vélhetően illuminált állapotú sofőrnőt az utasfülkéből. A vonat már nem tudott megállni, s összeütközött a sínen lévő autóval.
További képek itt!
Úgy tudni a vonaton utazók közül sem sérült meg senki. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.