Első fokon a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahír Cityposter Kft.-nek adott igazat a bíróság a cég hirdetőoszlopainak elszállítása miatt indított perben. Az oszlopokhoz ezentúl akkor sem nyúlhat hozá a főváros, ha fellebbez – írja a Népszabadság. A pervesztes fővárosnak 6,8 millió forintos perköltséget is meg kell fizetnie.
A Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök között kirobbant ellentétek nyomán 2015 végén a főváros 700 reklámoszlop elbontására kötelezte a Mahirt. Az ultimátum után a Budapest Közút Zrt. le is szereltek és el is szállítottak számos oszlopot, ami után a Mahir rongálásért feljelentést is tett.
A bíróság nem fogadta el a főváros azon érvelését, hogy “a szerződés közérdeksértő, mert a Mahir által fizetett díjnál a piacon többet is kaphatna a helyek bérleti díjaként.
A Mahir oszlopait – mint azt megírtuk -, Debrecenben is eltávolították.