Határon túli gyerekeknek és pedagógusaiknak szervezett népmesetábor és továbbképzést a Debreceni Egyetem hajdúböszörményi kara.
Dráma és szituációs játékok, illusztráció-készítés valamint népmesék minden mennyiségben – szórakozva fejleszthették szókincsüket, kreativitásukat és képzelőerejüket azok a partiumi gyerekek, akik részt vettek a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának egyhetes táborában. A hajdúböszörményi kar oktatói másfél évtizede folytatnak kutatásokat a határon túli magyar közösségekben, ahol óvodapedagógusok bevonásával segítik a gyerekek nyelvi és módszertani képzését.
Az augusztus 21-től szeptember 5-ig tartó rendezvény a Minden este népmese című program keretében valósult meg, amely az élőszavas mesélés hagyományának megőrzését és népszerűsítését szolgálja.
A hajdúböszörményi tábort a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezte meg a Debreceni Egyetem a Hagyományok Házával közösen. A rendezvény megvalósítását a kar önkéntes hallgatóin túl a helyi önkormányzat is segítette.
A rendezvényhez kapcsolódóan vasárnap mesefesztivált szerveztek a városban, melyet a nagy sikerre való tekintettel szeptember 29-én, Benedek Elek születésnapján megismételnek.
unideb.hu