2015. december 27-én vasárnap a debreceni állatkert lakói megkapják a karácsonyi ajándékaikat.
10 órától és 11 órától szakvezetéssel kísért állatkerti séta indul, melynek során az érdeklődők megtekinthetik az állatok ünnepi ebédjének felszolgálását. A közös séta során többek között a pápaszemes pingvineket, a fehérkezű gibbonokat, a kis pandákat, a tarvarjakat, az észak-kínai leopárdot és az ázsiai oroszlánokat lepjük meg kedvenc csemegéikkel.
11 órától idén is “szülői értekezletet” tartanak az örökbefogadó szülők számára, hogy együtt idézhessék fel a kert és a pártfogolt állatok életének idei legizgalmasabb pillanatait.
A kicsik kocsikázhatnak a csacsifogaton.
A karácsonyi totót helyesen kitöltő látogatóink állatkerti belépőt nyerhetnek.
Állatkerti belépővel rendelkezők számára a programokon való részvétel díjtalan.
Minden kikapcsolódásra vágyó gyereket és felnőttet vár a Nagyerdei Kultúrpark 9-16 óráig.