A nyugdíjasok 2024-ben is számíthatnak a kormányra, amely az idén januártól 6 százalékkal emeli a nyugdíjakat – erről beszélt Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
A kormány az előző évekhez hasonlóan idén is megőrzi a nyugdíjak értékét. Az újabb 6 százalékos emelés azt jelenti, hogy átlagosan több mint havi 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a decemberinél. Az emelt összeg először január 12-én érkezik a bankszámlákra – ismertette Vitályos Eszter.
Hozzátette: a mintegy 2,5 millió nyugdíjasnak további jó hír, hogy februárban érkezik a 13. havi nyugdíj is; a nyugdíjasok megélhetését nemcsak “a szankciós inflációt követő nyugdíjjal”, hanem az árfigyelő rendszerrel és a rezsicsökkentéssel is segítik.
“Az elmúlt 14 év kormányzati politikája eddig is bizonyította, hogy betartottuk az idős honfitársainknak tett ígéretünket: megvédtük őket és megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét. Ez idén sem lesz másképp. A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra”
– mondta Vitályos Eszter Facebook-videójában.
(MTI)
Kezdőkép: MTI/Illyés Tibor