Az alapkamat jelenlegi szintjének tartós fenntartása szükséges, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi közleményében, amelyet a kamatdöntő ülést követően a jegybank honlapján tett közzé a testület.
A monetáris tanács keddi döntésével 13,0 százalékon tartotta az alapkamatot, a kamatfolyosót azonban szűkítette, a felső szélét 450 bázisponttal 25 százalékról 20,5 százalékra csökkentette. A kamatfolyosó alsó szélét változatlanul 12,5 százalékon hagyta a testület.
A közlemény szerint a kamatfolyosó szűkítésére az adott lehetőséget, hogy az elmúlt időszakban külső és belső tényezők következtében folyamatosan javult a kockázati környezet és egyúttal Magyarország kockázati megítélése; a szélsőséges forgatókönyvek kockázatai csökkentek.
Előzmény, hogy a forint múlt szerdán mintegy 2 százalékkal gyengült mindhárom devizával szemben azt követően, hogy az MNB alelnöke egy lapinterjúban felvetette annak lehetőségét, hogy a monetáris tanács jövő heti ülésén – azaz ma – döntés születhet a kamatfolyosó szélességének módosításáról. Megszületett.
Gyengült csütörtök reggelre a forint, 380 közelében az euró árfolyama
Az a hír – meglepő – kiszivárogtatás viszont egy hete alaposan “megrángatta” a forintot.
A jegybank a következő kamatdöntő ülések alkalmával mérlegeli a kockázati megítélés javulásának tartósságát, és ez alapján hoz döntést az egynapos eszközök kamatkondícióinak változtatásáról – írták az indoklásban.
A grémium megerősítette, hogy a következő hónapokban a fogyasztóiár-index egyre gyorsabb ütemű csökkenése várható, amihez az év közepétől a bázishatások felerősödése is hozzájárul. Az infláció 2023-ban 15,0-19,5, 2024-ben 3,0-5,0, 2025-ben pedig 2,5-3,5 százalék között alakul – vetítették előre.