„Az uniós pénzek nélkül nem tudjuk helyreállítani az ország fizetési mérlegének egyensúlyát, az inflációs várakozások megtörése érdekében pedig mihamarabb ki kell vezetni az ársapkákat” – tette egyértelművé az MNB alelnöke csütörtök délelőtt a BÉT 50 konferencián tartott megnyitó beszédében – melyről a VG írt bővebben.
Patai Mihály arról is beszélt, hogy jövőre is fennmarad a növekedés, az infláció azonban 10 százalék felett marad. Véleménye szerint a GDP növekedése lelassul, ám a pozitív tartományban marad.
November 9-én jelentette be a kormány, hogy az eddigiek mellett hatósági áras lesz az étkezési burgonya és a tojás is. Meg is lett az eredménye, a magyarországi üzletek sorra korlátozzák e két termék elvihető mennyiségét.
Erről korábban alábbi cikkeinkben olvashattak.
Máris korlátozni kezdték a tojás- és a burgonyavásárlást – ennyit vihetünk haza az egyes üzletekből