Kétszázezer forintos minimálbérnek kell lennie a horizonton – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Világgazdaság üzleti napilap konferenciáján szerdán Budapesten.
A kormányfő kiemelte: azonban ha “rázúdítunk” egy lépésben egy 200 ezer forintos minimálbért a magyar kis- és középvállalkozásokra, akkor azok tönkre fognak menni, elbocsátások lesznek és nem teljes foglalkoztatás, hanem munkanélküliség várható.
Ezért, ha magasabb minimálbért akarunk – 200 ezer forintot egy vagy két lépésben – akkor ehhez a kis- és középvállalkozásoknak segítséget kell adni az őket terhelő adók érzékelhető csökkentésével – mondta.
Két új operatív törzs jön létre
Lezárul a gazdaságvédelem szakasza, és a gazdaság újraindításának szakasza jön. Két új operatív törzs jön létre – jelentette be a miniszterelnök.
Orbán Viktor azt mondta,
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vezetésével létrejön a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter vezetésével pedig a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs.
A válságban nincs normativitás, liberális elvek mellett szervezett, konzekvens gazdaságpolitikával nem lehet megoldani egy válságot, mert az megszorításokhoz vezet – érvelt.
Hozzátette: el kell térni a szereplők azonos kezelésének elvétől és azokat kell különösen és másképpen kezelni, akik vagy a legtöbbet szenvedtek, vagy legtöbbet tudják nyújtani a válságból történő kilábaláshoz.
5,9 százalékos hiányt terveznek 2022-re
A költségvetési hiány 8,1 százalék volt 2020-ban, idén 7,5 százalék lehet, jövőre pedig 5,9 százalékot szeretnének – mondta Orbán Viktor.
A 3 százalékos hiányt jövőre nem tartja elérhetőnek, az ugyanis akkora megrázkódtatást jelentene a reálgazdaságnak, amelyet “aligha bírnánk ki”.
Kiemelte: Matolcsy György jegybankelnök szerint el kell kerülni a “poszt-covid szindrómát” a gazdaságban is. Ehhez fontos eszköz a teljes foglalkoztatás, amely a járvány utáni bizonytalanság ellen hat, továbbá a hitelmoratórium – fűzte hozzá.
Úgy vélte, a hitelmoratóriumból nem lehet “kiugrani”, hanem csak értelmes menetrend szerint lehet kijönni belőle, ezért meghosszabbították szeptemberig, hogy legyen idő megállapodni, milyen változások legyenek. Érthető, hogy a pénzügyekkel foglalkozók és a bankok mielőbb vissza akarnak térni a korábbi hiteltörlesztési rendhez, de óvatos kivezetési forgatókönyv kell, és ez még tárgyalások kérdése – mondta Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta: az is fontos kérdés, hogy miként térünk vissza a költségvetési egyensúlyhoz, sőt hogyan lehet átfordulni valamikor szufficites költségvetésbe.