A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között – közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel.
Révész Máriusz tájékoztatása szerint a beruházás magában foglalja a Tisza-híd konzolos kiegészítését, és két kisebb híd megépítését.
Ezzel a fejlesztéssel 65 kilométeres szakaszon a Tisza-tavat teljesen körbe lehet kerékpározni, biztonságos módon, a forgalomtól teljesen elzárt körülmények között – mondta.
A városvezetés gondos előrelátásának köszönhetően már kész tervek vannak a kerékpárút megépítésére, a közbeszerzést követően rögtön indulhat a beruházás – tette hozzá Révész Máriusz.