Aki nem próbálta még ötvözni a mézet és a chilit, annak bátran ajánlom, hogy próbálja ki. És annak is, aki szereti a kínai konyha ízeit. Ez az étel az egyik nagy kedvencem, mert ízletes, laktatós, és könnyen elkészíthető.
Hozzávalók:
30 dkg csirkemell
175 g tejföl
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál só
Egy csipet bors
1 kávéskanál darált csípős paprika (vagy chili paprika)
2 kávéskanál kurkuma
3 evőkanál méz
Elkészítés:
Először elkészítjük a pácot. Egy nagy tálban tesszük a hozzávalókat. Kezdjük a tejföllel, majd tegyük hozzá a sót, borsot, chilit, az olajat és a kurkumát, majd jól keverjük össze.
Ebbe a pácba megy bele az apró kockákra vágott csirkemell is. Amikor kész, tegyük a hűtőbe, egy kis időre. Van, hogy 1-2 órát is benn hagyom, máskor csak egy fél órát, ez attól függ, hogy mennyire vagyok éhes.
Ha a hűtőből kivettük, tegyük egy olajozott, enyhén forrósított serpenyőbe. Alacsony hőfokon pirítsuk, 15-20 percig, addig, amíg a hús meg nem puhul. Mikor már készre pirult, tegyük hozzá a mézet, és hagyjuk még 2 percig a serpenyőben sülni. Elkészítési idő: 1 óra
Köretként rizst és zöldségeket szoktam hozzá tálalni, de tésztával is kitűnő.
Bon appetit!