Lengyel estet rendeznek a DEMKI Tímárházában (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.) szeptember 4., 17 órától.
A debreceni lengyel nemzetiségi önkormányzat közreműködésével megvalósuló program ízelítőt kínál a lengyel kultúra, irodalom- képzőművészet- gasztronómia gyöngyszemeiből.
PROGRAM:
– Köszöntőt mond Dr. Puskás István, Debrecen Megyei Jogú Város kulturális alpolgármestere
– A Hortobágyi Káplár Miklós Nemzetközi Művésztelep lengyel alkotóinak kiállítás megnyitója.
Megnyitja: Cs. Tóth János művészeti író
Közreműködik: Oláh Anita hárfán
– Gabriela Zapolska: Dulszka asszony erkölcse című vígjátéka egy részletének közös felolvasása
– Ízelítő a lengyel gasztronómia ínyencségeiből
Szeretettel hívják és várják a lengyel kulturális értékek iránt érdeklődő debrecenieket egy hangulatos, képzeletbeli sétára az 1920-as évek Krakkójába, művészeti töltekezésre, és nem utolsósorban a nyolc nagyobb lengyel gasztronómiai régió ínycsiklandó étkeinek kóstolására.