Marcel Ciolacu házelnök szerint Románia számára rendkívüli lehetőségeket rejt, hogy azeri energiahordozók “európai uniós kapuja” lehet, és ezáltal fontos regionális szereplővé válhat Európa energetikai biztonságának garantálásában.
A szociáldemokrata politikus, aki egy parlamenti küldöttség élén érkezett háromnapos látogatásra Bakuba, közösségi oldalán kommentálta a román-azeri kapcsolatok szorosabbra fűzésében rejlő lehetőségeket, miután fogadta őt Ilham Aliyev azeri elnök. A kézfogásukat megörökítő fotóhoz fűzött képaláírásban Ciolacu beszámolt róla: az azeri államfővel három nagyszabású energetikai projektről tárgyalt. Elsőként arról az áprilistól életbe lépő, egymilliárd köbméter földgáz beszerződéséről szóló szerződésről, amelyet a Romgaz román állami földgáztársaság kötött az azerbajdzsáni SOCAR állami olajvállalattal. A román házelnök szerint azt javasolták Aliyevnek, hogy “ezen a megállapodáson keresztül” segítsék Moldova gázellátását is, az azeri elnök pedig támogatta a román küldöttség javaslatát.
A megbeszélés másik témája a Románia és Azerbajdzsán által közös beruházással – a Fekete-tenger keleti és nyugati partján – megépítendő LNG-terminálok terve volt: ezek megvalósítása lehetővé tenné, hogy cseppfolyósított formában, tartályhajókon szállítsák az azeri földgázt a konstancai kikötőbe. A találkozón érintették annak a tenger alatt kiépítendő elektromos vezetéknek a tervét is, amelyről tavaly decemberben írtak alá megállapodást Azerbajdzsán, Georgia, Románia és Magyarország vezetői. A vezeték a Kaszpi-tenger térségében megtermelt zöld villamos energiát juttatja majd el Közép-Európába.
A műszaki megoldásokról hétfőn egyeztetnek azeri partnereikkel a Transelectrica és a Transgaz (a román villamos energia-, valamint gázszállítási rendszerüzemeltető vállalat) szakemberei – tette hozzá Marcel Ciolacu. A román parlamenti küldöttség Sahiba Gafarova, az azeri nemzetgyűlés elnöke meghívására, a parlamenti diplomácia erősítésének szándékával látogatott Azerbajdzsánba. A delegációban többek között Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és parlamenti képviselője, a bukaresti kormány miniszerelnök-helyettese is részt vesz.