Legkevesebb öt ember életét vesztette, mintegy húsz pedig megsérült miután csütörtökön Tverben tűz ütött ki az orosz Lég- és Űrvédelmi Erők Központi Kutatóintézetének (NII VKO) épületében – közölték orosz hírügynökségek.
A tűz a város központjában lévő épület első emeletén keletkezett és gyorsan elborította a felső három szintet. A tűzoltóság szerint a lángok mintegy 1500 négyzetméterre terjedtek ki, a tetőszerkezet beomlott.
Az oltásban több mint 240 ember és 69 egységnyi technika, köztük egy helikopter vesz részt. A tűz oka az első feltételezések szerint az elöregedett elektromos hálózatban keletkezett műszaki hiba lehetett. A kutatóintézetből több, mint 30 embert menekítettek ki. Az ügyben a tveri helyőrség katonai ügyészsége vizsgálatot indított.
Péntek reggelre sikerült eloltani a tüzet az oroszországi Tverben található Lég- és Űrvédelmi Erők Központi Kutatóintézetében – jelentette az orosz állami TASZSZ hírügynökség a mentőszolgálatokra hivatkozva.
A tűz következtében hat ember életét vesztette, további 24 pedig megsérült, közülük 13-at kórházban kezelnek. A TASZSZ egy meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írta, hogy 10 ember sorsa ismeretlen. A tűz okának megállapítása folyamatban van. Feltételezések szerint baleset történt, amit rövidzárlat okozott.
A tűz 2500 négyzetméteren terjedt el, az épület tetőszerkezete beomlott. Az oltásban több mint 240 ember és 69 egységnyi műszaki eszköz vett részt, beleértve egy helikoptert is. Egy katasztrófavédelmi forrás szerint a tűzoltókat másfél órával a tűz kitörése után hívták ki.
Orosz hírügynökségek szerint három évvel ezelőtt is volt egy tűz ebben a kutatóintézetben. A tveri helyőrség katonai ügyészsége vizsgálatot indított az incidens ügyében.
UNCONFIRMED RUMOR: The Aerospace Defense Research Institute building in Tver, about 2.5 hours from the Kremlin, apparently housed some kind of military satellite control room utilized for war in Ukraine. Russian saboteurs knew exactly what to hit. BIG DEAL.pic.twitter.com/M17PCaeFgB
— Igor Sushko (@igorsushko) April 22, 2022