Az Európai Bizottság a mai napon közzétette az Erasmus+ program 2022. évi pályázati felhívásait. A közzétételre azt követően került sor, hogy a Bizottság elfogadta az Erasmus+ végrehajtására vonatkozó 2022-es munkaprogramot. Az Erasmus+ jövőre megnövelt költségvetéssel gazdálkodhat: csaknem 3,9 milliárd euró áll majd a rendelkezésére. Ezek a források továbbra is azt a célt szolgálják, hogy lehetőségeket biztosítsanak azok számára, akik külföldön szeretnének tanulni, szakmai gyakorlatot folytatni, valamint tanulószerződéses gyakorlati képzésben, illetve szakembereknek szóló csereprogramokban részt venni. Ezen túlmenően az oktatás és képzés, az ifjúságpolitika és a sport különböző területein megvalósuló, határokon átívelő együttműködési projektek is támogatásban részesülhetnek. Az általános pályázati felhívás mellett az éves munkaprogram más, külön pályázattípusokat is tartalmaz, köztük az „Európai Egyetemek” kezdeményezést.
Kapcsolódó tartalmak
Floridai ingatlanok
Florida, Sarasota, 34237, 500 N JEFFERSON AVE - Sarasota belvárosában kis lakás saját terasszal
101 m2-es Lakás
124 900 $
Florida, Sarasota, 34231, 5655 Summer Side Ln Unit#33A - Első emeleti lakás akár rövid távra is
105 m2-es Lakás
139 900 $
Florida, Venice, 34285, 502 PINEBROOK CRES Unit#2 - Lakás rövid távra a Pinebrook Lake Club lakóparkban
116 m2-es Lakás
162 900 $
Florida, Venice, 34292, 13076 TIGERS EYE DR - Venice történelmi belvárosában csodaszép kétszintes lakás
153 m2-es Lakás
169 900 $
Florida, Bradenton, 34211, 17006 VARDON TER Unit#304 - Lakás a Lakewood National Golf Club-ban
121 m2-es Lakás
200 000 $
Florida, Bradenton, 34211, 13731 MESSINA LOOP - Új építésű lakás a golfpályán
161 m2-es Lakás
232 400 $