Az uniós tagállamoknak fontolóra kell venniük az afrikai államok adósságainak eltörlését, hogy enyhítsék koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot a kontinensen – nyilatkozta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerdán.
A Száhel övezet G5 országainak ( Mali, Niger, Burkina Faso, Mauritania és Csád ) vezetőivel folytatott videokonferencia utáni sajtótájékoztatón hamgsúlyozta: “Fontos hogy nemzetközi összefogás alakuljon ki, és együtt segítsük az afrikai kontinenst a járvánnyal folytatott küzdelmében” – hangsúlyozta az elnök.
A Nemzetközi Valutaalap már április közepén azonnali adósságkönnyítést hagyott jóvá fél évre szólóan a legkevésbé fejlett államok közé tartozó 25 országnak a világjárvány következményeinek enyhítésére.
Az Európai Bizottság szerdán 194 millió euró további támogatást jelentett be a Száhel övezet országainak, hogy megerősítse a régió biztonság és védelmi politikáját, az emberi jogok tiszteletben tartását, valamint a térség alapvető infrastruktúrait.
Josep Borrell, az EU külügyi főképviselője úgy nyilatkozott, hogy az övezetben folyamatosan romlik a humanitárius és biztonsági helyzet, amiről a járvány okozta válság ellenére sem szabad megfeledkezni.
Mivel a térségben nagy terrorfenyegettség, a régió stabilizálása stratégiai prioritást jelent az unió és tagállamok számára is.