Rendhagyó fogadalmat tett újév kapcsán a műsorvezető, aki abszolút nem vágyik szerelemre.
Nem úgy alakult a szerelmi élete Szabó Zsófinak 2022-ben, ahogyan azt szerette volna. Bár 2022.02.22-én 22 óra 22 perckor párja, Shane Tusup megkérte a kezét, kapcsolatuk végül csúfos véget ért az edző agresszív viselkedése miatt. Idén nem is vágyik már szerelemre Zsófi, ami a Reggeli keddi adásában derült ki.
A műsor vendége Béres Anett volt, aki a mögötte álló évről beszélt. Előtte azonban még a műsorvezetők, azaz Szabó Zsófi és Miller Dávid megkóstolták az általa készített borsófőzeléket, amit az egykori villalakó eleinte kissé elsózott – írja a 24.hu. Miller emiatt megkérdezte, azért sózta-e el az ételt, mert szerelmes.
Nem, még nem vagyok szerelmes, de nagyon szeretnék szerelmes lenni
– mondta Anett, mire Szabó Zsófi így reagált:
Nem mondod komolyan? Csak én vagyok ennyire negatív? Az az újévi fogadalmam, hogy véletlenül se legyek szerelmes
– mondta Zsófi, akinek úgy tűnik, egyelőre elég volt az, amit Shane Tusup tudott nyújtani neki 2022-ben.