A színésznő a napokban mondott búcsút versenytársainak a tévé képernyőjén. Sok dolgot nem ért így utólag.
A 63 éves színésznő volt a rangidős a Farm VIP harmadik évadában, ezért sem érti, miért bántak vele úgy, ahogy. Bár szeretettel gondol vissza a nyáron forgatott műsorra, nem csak pozitív élményei vannak.
Kolléganője, Szorcsik Viki és az egykori luxusfeleség, Smaltig Dalma ugyanis már az első napon kimutatták a foguk fehérjét, sokat gonoszkodtak Zsuzsával, akit nagyon megviseltek a sértések – írja a Blikk.
Amíg fiatal és szép voltam, megértettem volna, ha engem pécéznek ki. Éreztem is hogy Vikiék részéről van egyfajta rivalizálás a szépséges kis Andika felé. Na, de én – 63 éves nőként – úgy gondolom, már nem rúgok mellettük labdába, úgyhogy nagyon meglepett, és nem igazán értem, miért én voltam a célpont
– mondta a Story magazinnak a színésznő. Nyertes Zsuzsa párja annyira kiakadt azon, ahogy a színésznővel viselkedtek, hogy nézni sem bírta a műsort, ami elgondolkodtatta Zsuzsát is. Párja nem értette, színésznőként miért vállalta be, hogy megalázzák és kibeszéljék őt egy egész ország előtt.
Nyertes Zsuzsa a történtek ellenére nem haragszik Szorcsik Vikire, akit nagyon tehetséges színésznek tart, és mivel már húsz éve ismeri, könnyen meg tud neki bocsátani, Dalma pedig idegen számára, így az ő szavaival nem foglalkozik.
Fotó: Instagram/farmviptv2/