Tóth Andi szerint a szervezők hibája volt, hogy rosszul sikerül a nagyváradi koncertje. A szervezők szerint azonban Andi is hibázott.
Az énekesnő alig várta, hogy Nagyváradon, szülővárosában léphessen fel, szerinte azonban borzasztó volt a hangosítás, emiatt lett “ótvar” a koncert. A buliról a Tóth Andit követő fellépők, Curtisék is megszólaltak, és a szervezők is elmondták, mit gondolnak.
Mi saját technikát viszünk a koncertekre, nem volt semmi problémánk. Andival épp csak összefutottam, de nem beszéltünk arról, hogyan sikerült a koncertje, mi pedig nem észleltünk belőle semmit, mert már az öltözőben voltunk, amikor színpadra lépett
– árulta el a Blikknek Curtis.
A lap megkereste a rendezvény szervezőit is, a Minden Magyar Majálisa technikáért és koncertekért felelős koordinátora azt mesélte, több probléma is adódott Andi fellépésekor. Azzal kezdődött, hogy Andi épp csak a koncert előtt érkezett meg, így nem volt lehetőség a hangbeállásra, de az is gerjedést okozott a koncert alatt, hogy az előadás ideje alatt folyamatosan markolta a mikrofon kapszuláját.
A visszahívásos dalnál nem mondta be, melyik dalt kéri elindítani, így ugyan a koncert előtt kaptunk egy felcímezett és beszámozott felvételt, de a kérdéses dalnál nem lehetett tudni, melyikre gondol. Továbbá, amikor a művésznő nem énekelt a mikrofonba, mindig leengedte azt a törzse mellé, így erős jelet vett a monitorhangfalakból, amiket ő kért, hogy nagyon hangosan szólaltassunk meg
– sorolta a további problémákat Debreczeni Sándor és azt is elmondta, a kollégái folyamatosan azon dolgoztak, hogy megpróbálják kiküszöbölni a fentiek miatt kialakult technikai problémákat.