79 éves korában elhunyt Vangelis az Oscar-díjas zeneszerző, aki olyan híres filmek zenéjét komponálta, mint a Tűzszekerek, a Szárnyas fejvadász, az 1492 – A Paradicsom meghódítása, a Bounty és a Nagy Sándor, a hódító.
Oscar-díjas görög zeneszerző, az elektronikus zene és a new age stílusának kiemelkedő alakja és a világhírű Aphrodite’s Child alapító tagja. Vangelis, születéskori nevén Vangélisz Papathanaszíu kedden halt meg egy franciaországi kórházban, halálhíréről az őt képviselő képviselő ügyvédi iroda adott ki közleményt – írja a Guardian.
Vangelis 1943. március 29-én született a görögországi Vóloszban, de a gyerekkorát Athénban töltötte. Szülei már hatévesen beíratták egy zeneiskolába, ahol kiemelkedett társai közül. Az 1960-as években Párizsba költözött, és vált világhírűvé.
Legnagyobb sikerét a Tűzszekerek című film zenéjének köszönheti, amelyért 1981-ben Oscar díjat is kapott. A film zenéje az olimpia szimbóluma lett.
A zeneszerző híres volt arról, hogy sosem élt dekadens életet. 2005-ben a The Daily Telegraphnak nyilatkozta, hogy sohasem érdeklődött az alkohol vagy a drogok iránt.
Vangelis tiszteletére egy aszteroidát is elneveztek 1995-ben 6354 Vangelis néven.