Egy új szerep állhat Mádai Vivien távozása mögött, amiért nem láthatjuk többé a Mokkában.
Mádai Vivien öt évig dolgozott a TV2 Mokka című reggeli műsorában, de pénteken kiderült: távozik. Már az utódja is megvan, Iszak Eszter váltja őt a népszerű műsorban.
A Media1 információi szerint Mádai nemrég különleges felkérést kapott, ő lett az Elle című női magazin főszerkesztője – írja a Blikk. A lap úgy tudja, Mádai Vivient hétfőn láthatják utoljára a TV2 képernyőjén.
A műsorvezető élete 180 fokos fordulatot vett: elvált második férjétől, majd összejött egy sztárügyvéddel, aki el is jegyezte őt. Most pedig új feladatot kapott az Elle főszerkesztőjeként, állítólag már be is jár a szerkesztőségbe értekezleteket tartani.
Az új pozíciója nagy odafigyelést igényel és biztos sok időt is felemészt. Ha maradt volna a Mokkában, hajnaltól estig dolgozott volna, ezzel azonban értékes időt vett volna el a kisfiától és a szerelmétől, márpedig neki a boldogsága kiemelkedően fontos
– nyilatkozta a lapnak Mádai Vivien ismerőse, aki szerint az elmúlt néhány hétben egyértelművé vált Vivien számára, hogy új feladata mellett nem tud műsorvezetőként is dolgozni.