Bár a környezete tudta, hogy egészségi problémákkal küszködik, mindenkit megdöbbentett a filmproducer hirtelen halála.
Andy Vajna 74 éves korában hunyt el egy budai villában. A Blikk úgy tudja, vasárnap reggel, ágya mellett összeesve találtak rá.
Felesége, Vajna Tímea rögtön repülőgépre ült, hogy hazautazzon Budapestre, hiszen a tragédia időpontjában épp a Colorado állambeli Aspenben volt.
A lap információi szerint Andy Vajna szombat este még barátokkal vacsorázott, jó kedve volt, és semmilyen előjelét nem lehetett látni a bekövetkező tragédiának.
A filmmogul egy rózsadombi villában élt. Éjszaka vagy hajnalban történhetett a tragédia, ugyanis, miután reggel – szokásával ellentétben nem ment le reggelizni – a gondnok felment a hálószobájába, Vajna az ágy előtti szőnyegen feküdt. Azonnal próbálták újraéleszteni, de sajnos nem jártak sikerrel.
Tímea később ezt az üzenetet osztotta meg Instagramján:
„Még nem fogtam fel, hogy nem ölelhetlek át többé… Drága Andykém! Te, aki annyi szeretetet és jóságot adtál és annyi minden maradandót alkottál – most hirtelen itt hagytál… A mennyben az angyalok vigyázzanak Rád! Nagyon Szeretlek! The Angels are watching over you and taking care of your dreams! I will miss u so much #rip”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon