24 éves hagyományt szakított meg azzal a volt debreceni színházigazgató, jelenleg a Nemzeti Színház vezetője, hogy nem hívta fel a nemzet színészévé választott művészt.
Mint arról beszámoltunk a Tordy Géza halála után megüresedett helyre Kulka Jánost választották színésztársai. A hagyomány szerint a Nemzeti Színház mindenkori vezérigazgatója, azaz Vidnyánszky Attila feladata lett volna Kulka értesítése, de azt inkább Molnár Piroskára bízta.
Majd amikor az RTL megpróbálta szóra bírni, a debreceni Csokonai Színház egykorai igazgatója azt mondta, “az RTL-nek nincs joga kérdezni”. Mert Vidnyánszky szerint “olyan szinten pusztítják a magyar ember lelkét”, hogy “maguknak arra sem válaszolnék, nappal vagy este van”.