A Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus közös, ingyenes szabadtéri koncerttel köszönti Magyarország uniós csatlakozásának huszadik évfordulóját május 1-jén – közölte Gyüdi Sándor igazgató pénteken.
A karmester elmondta, a Széchenyi téren rendezett koncerten Beethoven IX. szimfóniáját hallhatja a közönség. A választás azért erre a darabra esett, mert a mű Schiller Örömódáját tartalmazó részlete az Európai Unió himnuszává vált.
A zenekar az uniós csatlakozás évében hagyományos ajándékkoncertjébe szerkesztve augusztus 16-án a Dóm téren játszotta a IX. szimfóniát, de a szegedi Európa-napon 2002-ben, majd 2006-ban is bemutatták a művet – idézte fel az igazgató.
A darabot mintegy 130 művész adja elő: a szimfonikus zenekar mellett a Vaszy Viktor Kórus vegyes kara, a szólókat pedig Horti Lilla (szoprán), Láng Dorottya (mezzoszoprán), Bartos Barna (tenor) és Cser Krisztián (basszus) éneklik – közölte Gyüdi Sándor, aki maga is a kórus tagjaként lép színpadra május 1-jén.
Annak érdekében, hogy az összes érdeklődő láthassa és hallhassa az előadást, a Széchenyi téren egy kivetítőt is felállítanak, és a koncertet hangosítják is.
Dubóczky Gergely, a Szegedi Szimfonikus Zenekar az ünnepi hangversenyt dirigáló művészeti vezetője úgy fogalmazott, Beethoven IX. szimfóniája a humanizmus egyik legfontosabb jelképe.
Beethoven minden szimfóniájával szinte új műfajt teremtett. A IX. szimfónia közismert különlegessége, hogy a zeneszerző a műfaj történetében először használta a kórust és az énekhangot a hangszerekkel egyenrangú eszközként. Az utolsó tételben megszólaló énekhang a pokolbéli hangulatból teremt emberszerető, pozitív légkört – mondta a karmester.
A IX. szimfónia azt az optimizmust és derűt sugározza, melyre most nagyon nagy szükségünk van – hangsúlyozta Dubóczky Gergely.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette