A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, akinek kutyája többször támadt egy szegedi társasházban egy másik nő kutyájára, majd az állat védelmére kelő sértett arcába is harapott.
A vádirat szerint a két nő egy szegedi társasházban élt, mindketten kutyát tartottak. A vádlott közepes termetű, sokak által harci kutyának vélt állata először 2021. december 31. napján támadt a lépcsőházban a sértett kis termetű kutyájára úgy, hogy a másik ebet a kutyaruhájánál fogva rángatta, lóbálta, csapkodta. A közbelépő sértettnek ekkor a kezén kisebb sérülései keletkeztek Ezt követően egy hónap múlva a vádlott a társasház udvarán szabadon engedte a kutyáját, mialatt ő egy másik lakossal beszélgetett. A sértett ekkor ért haza a kiskutyájával, amikor az udvarra belépve a vádlott kutyája az állatra támadt.
A nő az állatot azt védve felkapta és a mellkasához szorította, melyre reagálva a vádlott kutyája a sértettre támadt, az arcába harapott, kitépte a kezei közül a kiskutyát, majd azt rángatni, marcangolni kezdte. A cselekménynek úgy lett vége, hogy a sértett sikoltozására odasiető vádlott és egy ott lakó a két állatot szétválasztotta, melyet követően a sértett egy közelben lakó orvoshoz menekült, aki a mentőket a vádlottal egy időben értesítette.
A vádlott kutyáját ezt követően az állatorvos elaltatta. A sértettnek a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, maradandó
fogyatékosságot eredményező sérülése keletkezett.
Az ügyészség a vádlottat gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetésével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette – illusztráció