Csökkent a véradók száma az elmúlt héten Csongrád-Csanád vármegyében. A visszaesés komolyabb is lehetett volna, ha a szegedi véradók nem olyan nagy számban nyújtjanak segítséget, mint, ahogyan azt tették. A Véradó állomáson rendezett véradások voltak ugyanis a leglátogatottabbak, a vármegye többi településén – néhány kivételtől eltekintve – csak kevesen adtak vért.
„Január 29-e és február 4-e között 482 egészséges véradóhősünk jött el életet menteni! Eredetileg úgy terveztük, hogy erre a hétre 505 véradóra van szükség. Így az elmúlt héten a visszaesés: -5 százalék volt! Hogy soha ne alakuljon ki vérhiány, arra kérünk minden egészséges Csongrád-Csanád megyeit, ha csak teheti, adjon vért” – áll a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének közleményében.
Minden 18 év feletti felnőttől, ha egészségesnek érzi magát, azt kérik tehát: adjon vért. Nagyon fontos, hogy biztosítani tudják ugyanis a már kórházban fekvő, vagy a lecsengő járványos időszakban kórházba kerülő emberek életmentő beavatkozásaihoz, kezeléseihez szükséges vérmennyiséget.
Fontos: aki vért ad, annak magával kell vinnie fényképes személyazonosító okmányát, lakcím- és TAJ-kártyáját.
A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete ezeken az intézeti helyszíneken és időpontokban várja február 18-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:
SZEGED – Vérellátó Központ, Honvéd tér 4.:
Február 5. hétfő: 07:00-14:00
Február 6. kedd: 07:00-14:00
Február 7. szerda: 10:00-18:00
Február 8. csütörtök: 10:00-18:00
Február 9. péntek: 07:00-14:00
Február 12. hétfő: 07:00-14:00
Február 13. kedd: 07:00-14:00
Február 14. szerda: 10:00-18:00
Február 15. csütörtök: 10:00-18:00
Február 16. péntek: 07:00-14:00
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – Vérellátó Osztály, Dr. Imre József utca 2.:
Február 8. csütörtök: 08:00-13:00
Február 15. csütörtök: 08:00-13:00
MAKÓ – Véradó Állomás, Kórház utca 2.:
Február 5. hétfő: 08:00-13:00
Február 12. hétfő: 08:00-13:00
SZENTES – Vérellátó Osztály, Sima Ferenc utca 44-58.:
Február 6. kedd: 07:30-12:00
Február 7. szerda: 07:30-12:00
Február 8. csütörtök: 14:00-17:00
Február 13. kedd: 07:30-12:00
Február 14. szerda: 07:30-12:00
Február 15. csütörtök: 14:00-17:00
A Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete ezeken a külső helyszíneken és időpontokban várja február 11-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:
Február 7. szerda: 14:00-17:00
Szegvár, Művelődési Ház
6635 Szegvár, Régiposta utca 1.
Február 8. csütörtök: 10:00-13:30
Szeged-Kiskundorozsma, Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház
6791 Szeged, Negyvennyolcas utca 12.
Február 13. kedd: 14:00-18:00
Mindszent, Keller Lajos Városi Könyvtár és Kulturális Központ
6630 Mindszent, Szabadság tér 37.
Február 14. szerda: 10:00-13:30
Ruzsa, Művelődési Ház
6786 Ruzsa, Tömörkény tér 1.
Február 16. péntek: 09:00-14:30
Kistelek, Klebelsberg Művelődési Központ
6760 Kistelek, Petőfi Sándor utca 7-9.
(Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete)
Fotó: Frank Yvette