Az elismerő címeket átvevő intézmények tevékenységének középpontjában a betegellátás és gyógyítás áll, de az orvosi hivatásra különösen jellemző az a szemlélet, hogy „tanítva tanulunk” – emelte ki dr. Kellermayer Miklós. Az Általános Orvostudományi Kar dékánja hozzátette, közös érdek, hogy a következő orvosgeneráció magas színvonalat képviseljen, hiszen a majdani saját kollégáikat képezik. Mint mondta, a leendő orvosokat fokozatosan kell bevezetni a mesterség és a hivatás rejtelmeibe – igaz ez a betegágy melletti oktatásra is, amelyben ezen intézmények már akár hosszabb ideje vesznek részt.
Átalakulóban van az orvosképzés, öt évvel ezelőtt átfogó kurrikulumreform vette kezdetét a Semmelweis Egyetemen, amely során erősítették a gyakorlati oktatás és a klinikai modulok szerepét – hívta fel a figyelmet a dékán. Hozzátette, ez a megújulási folyamat ma is tart, a kari és az egyetemi vezetés folyamatosan modernizálja az oktatást, amelyhez újabb lépés, hogy már zajlik a kurrikulum 2.0 kidolgozása. Ez az esemény alkalom arra is, hogy az egyetem meghívja ezeket az intézményeket, vegyenek részt a kurrikulum 2.0-ban is, amely előny és lehetőség is egyben az intézményeknek: egy olyan szellemi közeg részévé válhatnak, amelyet a Semmelweis Egyetem, a magyarországi orvosképzés zászlóshajója jelent – hangsúlyozta a dékán.
A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Gyakorló Kórház címet 1 budapesti kórháznak, Gyakorló Osztály címet 18, Oktató Osztály címet 32 egyetemen kívüli egészségügyi intézmény szervezeti egységének adományozott.
Az elismerő okleveleket dr. Kellermayer Miklós adta át az intézmények és kórházi egységek vezetőinek.
Az ünnepség végén dr. Kellermayer Miklós a Semmelweis Egyetem és az Általános Orvostudományi Kar nevében megköszönte az intézményeknek az eddigi elkötelezett munkát, és további eredményes együttműködést kívánt.
(Forrás: Semmelweis Egyetem – Tasnádi Róbert/ Fotó: Barta Bálint)
(Semmelweis Egyetem – Facebook oldal)