Székelykáposzta, töltöttkáposzta és szegedi gulyás lapult abban, a hozzávetőlegesen 200 darab ételdobozban, amelyet január 12-én, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club tagjai osztottak szét a rászorulók között Szegeden, a Klauzál téren. A tíz éves hagyomány, idén is sok-sok idős, nagycsaládos vagy épp hajléktalan számára jött jól.
Elekes Zoltán, a Szent-Györgyi Albert Rotary Club háznagya ismertette: a főzés kedden vette kezdetét a szegedi Ferences templom konyháján. Az alapanyagokat a klub karácsonyi vacsora estjén összegyűlt pénzből vásárolták meg. Kedden, szerdán és csütörtökön este nagyjából 40-50, rendszeresen odajáró ember lakott jól az étkekből, amelyeket az adott napon főztek. A maradékot bedobozolták, lefagyasztották, kiegészítették a Szegedi Sütödék kenyerével, és úgy döntöttök, hogy idén is szétosztják a szegedi Klauzál téren azok között, akik rászorulnak.
A háznagy elmondása szerint, az itt kimaradt dobozok, a mentő-, és rendőrállomás illetve a katasztrófavédelem munkatársai között kerülnek a hétvégén szétosztásra.
Az immár tíz éves hagyomány idén is sok-sok idős, nagycsaládos vagy épp rászorulónak nyújtott segítséget.
A kezdeményezés folytatódik, erről a későbbiekben a Szegedi Nap is hírt ad.
Fotó: Frank Yvette