A kisszínház és a nagyszínház portáján tartják a készülékeket, így a színházakban lévőkön kívül azokat is segíthetik velük, akik a közelben, az utcán lesznek rosszul.
Két adományozó, Katona Mária, az énekkar korábbi tagja, jegypénztáros, valamint a Szent-Györgyi Albert Rotary Club vásárolta meg a színháznak a két életmentő készüléket.
Barnák László, a színház főigazgatója szerint esténként a nézőkkel és a dolgozókkal együtt 700-800 ember tartózkodik a nagyszínházban, és az épület közelében is életet menthetnek az ajándékba kapott készülékekkel.
Hangai József, a mentők kommunikációs munkatársa elmondta, egyeztetnek a színházzal arról, hogy munkatársaik tanfolyamon vesznek részt, azután az intézmény felkerülhet Élet Mentő Pontként az országos térképre és a Szív City alkalmazásba.
Túri Mihály, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezet vezető mentőtisztje felidézte: a statisztikák bizonyítják, hogy a segélyhíváskor az önkéntes segítők által a helyszínen megkezdett újraélesztés növeli a mentők esélyét arra, hogy a bajba jutott embereket sikeresen ellássák – írta a szeged.hu.
A defibrillátor életmentő eszköz, amely képes visszaállítani a szív normál ritmusát. A készüléket akkor kell használni, amikor valaki eszméletét vesztette, és leállt a keringése, azaz a szíve. Az automata defibrillátorral egészségügyi végzettség és tapasztalat nélkül is életmentő segítséget lehet nyújtani.
A kép illusztráció: a defibrillátor alkalmazásának tanulása – Fotó: Szegedi Nap