A várható vihar – villámlás és eső – miatt két órával elhalasztották a budapesti atlétikai világbajnokság első számát, a férfi 20 kilométeres gyaloglást.
A szervezők tájékoztatása szerint a szombaton 8.50-re kiírt verseny 10.50-kor rajtol majd a Hősök teréről.
A hazaiak közül elsőként a 2017-es londoni világbajnokságon ötödik Helebrandt Máté indul Magyarország eddigi legnagyobb sporteseményén, amelyet az utcai futó- és gyaloglóversenyek mellett a Nemzeti Atlétikai Központban rendeznek és jövő vasárnapig tart.
Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója megerősítette, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ szombat délelőtti programját nem befolyásolja a fővárosra lecsapó vihar.
“Két órával csúszik a férfi 20 kilométeres gyaloglás rajtja, azaz 10 óra 50 percre, de folyamatosan kapcsolatban vagyunk az Országos Meteorológiai Szolgálattal és percről percre friss információt kapunk. A jelenlegi várakozások szerint az első versenyszám a stadionban 10 óra 30 perckor, tehát idejében elindul, a kapukat megnyitottuk és folyamatosan engedik be a nézőket a lelátóra” – mondta a Hősök terén Németh Balázs az MTI-nek, majd hozzátette, hogy a villámlásveszély miatt volt szükség a gyaloglóverseny halasztására.
“Azt tapasztalom a helyszínen, hogy mind a szervezőbizottság, mind a nemzetközi szövetség illetékesei urai a helyzetnek. Nyilván a kilátogatók, sportolók, sportvezetők és minden honfitársunk biztonsága az elsődleges, ezt tartjuk szem előtt, és ugyanez igaz a Nemzeti Atlétikai Központra is” – hangsúlyozta a helyszínen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a vb kormánybiztosa.
(MTI/Czeglédi Zsolt)