A Vágóhíd utcán összesen közel 200 fa kerül majd földbe, teljessé téve azt a díszkörte-fasort, amely a környéken élőket és dolgozókat védi. A díszkörte-fasor káprázatos, igazi éke a városrésznek, ilyenkor tavasszal rendkívül impozáns látványt nyújt, amikor virágba borul. 200 fa az első évben 118 kg szén-dioxidot és 900 kg port köt meg, valamint 130 kg oxigént állít elő – fogalmazott Balázs Ákos alpolgármester az április 27-i ültetésen.
Az Ültessünk 10.000 fát Debrecenben! program a debreceniek lakókörnyezetében szolgálja a levegőminőség javítását, valamint az árnyékos területek növelését. Ezidáig 7833 darab fát ültettünk el – mondta az alpolgármester.
Ha elültetjük a tízezer fát Debrecenben és a növények megnőnek, csak ezek naponta 8.000 gépjármű légszennyező hatását fogják semlegesíteni, éves szinten 45 tonna port kötnek meg és 40.000 ember számára elegendő oxigént termelnek, ezen túl pedig 32 hektárnyi árnyékosított területet jelentenek a város életében.
A napokban hirdettünk eredményt abban a közbeszerzésben, amely az északnyugati gazdasági övezet környezetében legalább 1350 előnevelt fa és 30.000 cserje fog a földbe kerülni. A növények öntözéséről jelentős területeken öntözőrendszer fog gondoskodni. Ez az erdőtelepítés Józsa, Kismacs és Nagymacs védelmét szolgálja – hangsúlyozta az alpolgármester.
A Vágóhíd utcai faültetésen Kovács István önkormányzati képviselő is részt vett. Felidézte, hogy a fasor mellett futó kerékpárutat tavaly adták át, a fák pedig nem csupán a környezetet teszik szebbé, de a kerékpárosok számára is kellemesebbé válik a közlekedés a növények árnyékában. Mint mondta, a területen áthaladók, akik napi szinten közlekednek itt iskolába vagy munkába, jelentős forgalmat képviselnek.
Fotók:debrecen.hu
Debreceni milliárdos csemete okozhatta a Vágóhíd utcai felüljárón történt tragédiát