A Kisvárda kétgólos előnyről 2-2-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombat kora délutáni nyitómérkőzésén.
Az első félidőben valamivel többet birtokolta a labdát a hazai együttes, de a játék kiegyenlített volt. A kevés próbálkozásból egy esetben sikerrel járt a Kisvárda, amely összességében megérdemelten került előnybe a 31. percben Spasic találatával.
Fordulás után támadásban fölényben maradt a Kisvárda, s hiába volt mezőnyben többet a labda a Puskás Akadémiánál, a 61. percben Milos Spasic újfent eredményes volt. A folytatásban magára talált a felcsúti együttes, és hat perc alatt egyenlített: előbb a hazai kapus rossz kirúgását használta ki Zahedi a 78. percben, majd tizenegyesből a 85. percben Favorov révén a második gólját is megszerezte a Puskás Akadémia. Ennél az esetnél ráadásul emberhátrányba került a Kisvárda, amely aztán csak a védekezésre koncentrálva végül egy pontot otthon tartott.
A hétfőn kinevezett szerb Milos Kruscicnak ez volt az első meccse a várdai kispadon. A Kisvárda sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen, míg a Puskás Akadémia egymás után harmadik élvonalbeli találkozóján nem kapott ki.
OTP Bank Liga, 25. forduló:
Kisvárda Master Good-Puskás Akadémia 2-2 (1-0)
Kisvárda, v: Erdős
gólszerzők: Spasic (31., 61.), illetve Zahedi (78.), Favorov (85., 11-esből)
kiállítva: Alic (85.)
sárga lap: Mesanovic (76.), Navratil (27.), illetve Colley (41.)
Kisvárda:
Hindrich – Alic, Kovacic, Jovicic, Hej – Ötvös (Melnyik, 80.), Karabeljov – Navratil (Széles, 87.), Spasic (Ilievski, 76.), Camaj – Mesanovic
Puskás Akadémia:
Markek – Golla, Spandler, Bartolec – Komáromi (Gruber, 72.), Levi, Favorov, Plsek, Ormonde-Ottewill – Colley (Zahedi, 62.), Puljic (Slagveer, a szünetben)