Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából országos zenei pályázatot hirdetett középiskolásoknak Petőfi bandázó elnevezéssel a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A kulturális intézmény keddi közleménye szerint a pályázatra április 16-ig várják az ország középiskolás zenekarainak, zenészeinek megzenésített Petőfi-verseit vagy már megzenésített Petőfi-versek átdolgozásait a petofibandazo@prokultura.hu e-mail címre.
A legalább másfél, legfeljebb öt perces zenés videók mellé egy félperces bemutatkozó videót is várnak a szervezők.
A pályamunkák közül a szakmai zsűri ötöt választ ki, amelyeket a zenekarok bemutathatnak az Így írok én! – Petőfi bandázó elnevezésű gálán május 12-én a Liszt Központban. A gálán fellépő hatodik zenekart közönségszavazással választják ki április 17. és május 2. között.
A hat zenekar közül a gálán a zsűri választja ki a győztes formációt, amely lehetőséget kap egy profi videóklip elkészítésére.
A Pro Kultúra Sopron a zenei pályázattal egyidőben meghirdette az Így írok én! elnevezésű irodalmi pályázatát is, amelyre soproni és környékbeli, 10-14 éves diákok jelentkezhetnek verssel, prózával, novellával vagy más műfajú műveikkel.
Az irodalmi pályázat kategóriáinak győztesei szintén meghívást kapnak a gálára, műveik a Soproni Füzetek következő számában is megjelennek.
(MTI)