Az exportra szánt építőanyagokat megszabott áron vásárolná fel a kormány, az árukészletből pedig Nemzeti Építőanyag Kereskedéseket állítana fel – írja a HVG egy új törvényjavaslatra hivatkozva, ami építészeti törvényként mehet majd át a Parlamenten.
A javaslat regisztrációs kötelezettséget ír elő „az építőanyag behozatal és kivitel vonatkozásában”,
az export esetében ráadásul az államnak elővásárlási joga lehetne, mégpedig a kormány által meghatározott áron.
A kivitel pedig csak olyan építési termékeknél lehetséges, amelyeknél nincs importkitettsége az országnak.
A törvényjavaslat regisztrációs kötelezettséget ír elő az építőanyag behozatalában és kivitelében. A regisztrációt a kivitelt és behozatalt megelőzően 30 nappal kell megtenni az érintett vállalatoknak, ennek elmulasztása szankciókkal járna a hatóságok erőteljes fellépése mellett. Ez a kötelezettség borítékolhatóan magával vonná a termelés akadozását is, hiszen teljes bizonytalanság alakulna ki, hogy az exportra szánt termékek valóban eljutnak-e oda, ahova a gyártó és a megrendelő szeretné.
A CSOK-ot felvett családok, valamint az épületenergetikai korszerűsítési beruházásokat elvégző magánszemélyek és a hátrányos helyzetűek áfa-mentesen juthatnának hozzá az építőanyagokhoz – tudta meg a lap.