A zongoraművész szerdán hunyt el, éppen férje, Tahi Tóth László halálának ötödik évfordulóján.
Kárászy Szilviát nagyon megviselte szeretett férje halála, évekbe telt, mire tavaly sikerült talpra állnia, egy kicsit elengednie a múltat. Otthonukban szelektálni kezdte férje tárgyait is, hogy könnyítsen a lelkén és új, nagy tervei is voltak. A sors kegyetlensége, hogy nem sokkal azután, hogy új fejezetet nyitott volna az életében, megkapta a szörnyű diagnózist, súlyos beteg lett – írja a Blikk.
Szilvinek nagy tervei voltak, a halála előtt Amerikában szeretett volna koncertet adni, de erre már nem kerülhetett sor
– nyilatkozta a lapnak Tahi Tóth Gábor, a zongoraművésznő sógora, aki azt is elárulta, Kárászy Szilvia spirituális beállítottsága miatt egy speciális kezeléstől várta a megváltást, Indiába utazott egy-másfél hónappal ezelőtt, ahol egy ajurvédikus kezelésen vett részt. Egy ismerős úgy tudja, itthon sokáig ellenállt a kezelésnek, annyira hitte, hogy a természetes gyógymódok majd segíteni fognak. Végül mégis megműtötték, de állapota nem javult.
A műtétet, amit nemrég elvégeztek rajta, hamarabb kellett volna, de Szilvia nem akarta, pedig sokan próbáltuk rábeszélni őt… hasztalan
– fogalmazott a művész egyik ismerőse, aki szerint már túl késő volt, amikor Kárászy Szilvia mégis a műtét mellett döntött. A zongoraművész szerdán hunyt el egy hospice-házban.