Az ismert hazai énekesek úgy döntöttek, összefognak a béke érdekében és énekeltek egy dalt.
Az előadók Michael Jackson és Lionel Richie világhírű “We Are the World” című dalának hazai változatát készítették el Ábrahám Róbert felkérésére. A dal kilenc nap alatt készült el, olyan sztárok énekelnek benne, mint Király Linda, Curtis, Pély Barna, Bebe, Hadas Alfréd, Bedy, Szőcs Reni, Pribelszki Norbert és Julian.
Ahogy Ábrahám Róbert elmondta, a dal a háború embertelenségeire reflektál, de arra gondosan ügyeltek, hogy se egyik, se másik oldal mellé ne tegyék le a garast – írja a Bors. A műsorvezető szerint ez a dal mindig akkor szólalt meg, amikor a dolgok a lehető legrosszabb irányba haladtak, most is aktuális.
A klipben egyébként feltűnik több celeb is, akik az éneklésben nem vettek részt, köztük például Schobert Norbert, aki egy magyar zászlót tart maga elé, rajta azzal a felirattal, hogy “Magyarország békét akar”.