Az üzletasszony nemrég vált el hivatalosan is milliárdos török férjétől, és készen áll az új szerelemre.
Sőt, akár még gyermeket is szülne, ha párja úgy szeretné – erről nemrég beszélt Csősz Bogi. A pletykák szerint már rá is talált a szerelem Bogira, a Blikk szerint legalábbis erre utal legújabb bejegyzése, amelyben a Doktor Balaton és Gólkirályság című sorozat sztárjával, Mészáros Andrással szerepel egy fotón.
Ő az egyik szereplője a 129 című filmnek is, melynek producere és színésznője is egyúttal Csősz Boglárka, a premieren pedig együtt jelentek meg.
András hívta el Bogit a premierre, és nagyon örült, hogy elfogadta a meghívást. Úgy tűnt, több van közöttük barátságnál, sokszor megérintették, megölelték, megpuszilták egymást. Mondhatni, izzott közöttük a levegő. Látszott, hogy jól érzik magukat együtt, és nem közömbösök a másik számára
– nyilatkozott a rendezvény egyik résztvevője, szavai alapján egyértelmű, hogy több van közöttünk munkakapcsolatnál. A lap megkereste az érintetteteket, Bogi menedzsmentje nem kommentálta, de nem is tagadta a híreket, Mészáros pedig vidáman és sejtelmesen ennyit mondott:
Most azt kell mondanom, hogy nem…
A bejegyzés megtekintése az Instagramon