társasház

21 millió forint kárt okozott a lakóknak egy hajdúnánási közös képviselő

Helyi hírek

A Debreceni Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki visszaélt a rábízott pénzekkel.

A vád szerint a vádlott 2016 év és 2020 szeptembere között egy cég alkalmazottjaként Hajdúnánás területén különböző társasházak közös képviseletét látta el. Feladata volt többek között a társasházak ügyeinek intézése és a közüzemi számlák rendezése, így a társasházak bankszámlái felett is rendelkezési joggal bírt.

A nő úgy tett szert rendszeres haszonra, hogy 2016 októbere és 2020 szeptembere között nyolc általa képviselt társasháznak a közös költségek kezelésére létrehozott bankszámlájáról különböző pénzösszegeket utalt át a nevén lévő bankszámláira és azokat saját céljaira fordította.

Az elkövető ezzel a módszerrel a sértetteknek több, mint 21 millió forint kárt okozott.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során a kárt a vádlott kisebb részben önként megtérítette, közel kétmillió forintot visszautalta az egyik társasház bankszámlájára.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottal szemben jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és a sikkasztás enyhébben minősülő esetei miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. Vádiratában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és a közös képviselői tevékenységtől eltiltását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a meg nem térült kár erejéig rendeljen el vele szemben vagyonelkobzást.