A kötcsei úgynevezett “Polgári Piknik” után jó egy héttel kezdenek kiszivárogni Orbán Viktor szavai.
A Szabad Európa néhány résztvevővel beszélgetett, és állításuk a szerint a miniszterelnök az eligazításon arról beszélt, hogy ősszel megpróbálja megakadályozni, hogy az Európai Unió újabb hat hónappal meghosszabbítsa az Oroszország elleni szankciókat.
Arról is szót ejtett, hogy a Fidesz új generációjának akár 2060-ig képesnek kell lennie kormányozni, és hamarosan újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be.
A beszéd egyik legfontosabb eleme természetesen az Ukrajnában zajló háború volt. A miniszterelnök szerint ez a háború 2030-ig is velünk maradhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét és elveszítheti.
Végül saját politikai táborára kitérve arról beszélt a miniszterelnök, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere után pedig a Nemzetközi Együttműködés Rendszerét is létre kell hozni,
ezt szolgálja a Fidesz hálózatépítése konzervatív körökkel, think tankekkel, influenszerekkel.