„A munka folytatódik”- osztotta meg Facebook-oldalán Orbán Viktor. Mind ez azt erősíti meg, amit már délelőtt is tudni lehetett, hogy kormányülést tartanak, hiszen a kormányfő posztolt erről, miután megitta reggeli kávéját.
Az ATV emlékeztet, hogy őszi időszak első kormányülését múlt pénteken tartották a Karmelita-kolostorban, akkor a miniszterek egyebek mellett áttekintették az energia-veszélyhelyzeti valamint az aszály-veszélyhelyzeti operatív törzs eddigi munkáját, majd az aktuális költségvetési és gazdasági kérdésekről tárgyaltak.