Teljes szélességében lezárta az Erzsébet hidat a pesti hídfőnél több száz, az új kata-törvény ellen tüntető ember csütörtök kora este. A demonstrációt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) szervezte.A 444.hu helyszíni beszámolója szerint Márki-Zay Péter volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt is megjelent a tömegben.
Márki-Zay a portálnak azt mesélte, szerinte minden megvalósul, amit ő mondott a kampányban, és minden hazugság volt, amivel a Fidesz kampányolt. “Ezek után azt hiszem, kimondható, hogy mindenki, aki a Fidesznek egy szavát is elhiszi ezek után, az hülye”* – közölte.
Majd kétségeiről beszélt, hogy az ellenzék képes lesz-e becsatornázni ezt a feszültséget. Közölte azt is, hogy a DK és a Jobbik semmilyen formában nem vett részt a kampányban, és a legalapvetőbb kampányüzenetet se voltak hajlandók megosztani a Facebookjukon, “nem mondták eléggé, hogy nem akar katonát küldeni Ukrajnába”. A tudósító visszakérdezésére, hogy ezek szerint ők voltak a kampány árulói, egy igennek tűnő néma bólintással felelt.
Márki-Zay Péter Facebook-oldalán is megosztotta ezeket a gondolatokat:
Graffitiseket igazoltattak a rendőrök
Az MKKP Túlórázni jöttünk! bridge office & piknik hídfoglaló túlórázás az Erzsébet híd pesti hídfőjénél címmel hirdette meg rendezvényt.
Az MKKP szimpatizánsai által “buliszekérnek” nevezett nagy méretű utánfutót, amelyről a többi között zenét is játszanak, a belső forgalmi sávokra húzták.
A szónokok jellemzően a kisadózó vállalkozók tételes adója (kata) friss módosításának őket érintő, negatív következményeiről beszéltek. A “buliszekér” előtt asztalokat és padokat is felállítottak, ahol grillezett ételeket és sört is osztottak a résztvevőknek.
Az MTI beszámolója szerint a 17.30-kor kezdődött tüntetés este 9 óráig békésen zajlott. “Több demonstráló ugyanakkor festékszóróval üzeneteket írt a híd aszfaltjára. Közülük többeket a rendőrök igazoltattak” – fogalmazott az állami hírszolgáltató.
A rendőrség a honlapján azt írta: a gyűlés résztvevői az Erzsébet híd valamennyi sávját elfoglalták, ezért a rendőrök a forgalmat a budai és a pesti oldalról is elterelik. Emiatt több busz közlekedése is akadályozott.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) azt is közölte, hogy a rendőrök az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése miatt állítottak elő egy férfit a gyűlés helyszínéről, aki az arcát kendővel eltakarva vett részt a demonstráción, és festékszóróval fújta le az aszfaltot.