Sokan nem értenek egyet azzal, hogy a Lady N lett az évszázad magyar slágere.
Véget ért a Duna csatornán futó Csináljuk a fesztivált! című műsor, az évszázad magyar slágerének a Lady N-t választották, amivel nem ért mindenki egyet.
Az eredetileg Korda György által előadott sláger az LGT Nem adom fel című nótájával és az Omega legendás Gyöngyhajú lányával volt versenyben a végjátékban – írja a Blikk. Sok néző nem ért egyet a döntéssel, elfogultsággal vádolták a zsűritagként felkért Kordát, valamint a műsorban szintén szereplő Balázs Klárit is, a nézők szerint ők túl sok pontot adtak saját dalukra.
Ha valaki engem elfogultsággal vádolt, akkor az nem nézte a műsort. Tíz pontot adtam a Gyöngyhajú lányra. Minden zsűritag úgy pontoz, ahogyan szeretne
– nyilatkozta Korda György, aki nem sértődött meg, amikor a többiek nem adtak maximális pontot a Lady N-re. Szerinte egyébként is a közönség döntött, nem a zsűri, a nézők szavaztak Peter Šrámek előadására, aki Korda szerint nagyszerűen énekelte el a Lady N-t.
A műsorban nem a legjobb dalt kerestük, hanem a legnagyobb slágert. Nagyon örülünk, és büszkék vagyunk, hogy a Lady N-t választották, és leszögezem, elfogultságról vagy részlehajlásra nem lehet szó
– mondta Korda György.
Itt lehet meghallgatni a Lady N-t, az évszázad magyar slágerét Peter Šrámek előadásában: