Berki Krisztián halálának helyszínén kábítószergyanús anyagot találtak, ami megdöbbentette édesanyját.
Júlia a Blikknek árulta el, nem tudta, hogy kábítószert használt a fia, bár egyelőre nem tudni, valóban azt találtak-e a tragikus hirtelenséggel elhunyt celebnél.
Várjuk a boncolás eredményét, hogy kiderüljön, szteroid vagy kábítószer okozhatta-e a fiam halálát, mert találtak valamit a rendőrök. Pénteken lesz a boncolás, vizsgálják, mitől állt meg a szíve. Nem tudtam, hogy a fiam drogozott
– mondta a lapnak zokogva az édesanya, aki azt is elárulta, hozzá hasonlóan Mazsi sem tudja feldolgozni Berki Krisztián halálát.
Ő sem tudja elhinni, hogy Krisztián nincs többé, azt mondta: azt álmodta, ott van mellette és azt mondja neki, hogy szereti. A kis Nati is imádta az apját, a szeme olyan, mint az övé…
– mondta Berki Krisztián édesanyja. De az egész családot ledöbbentette a tragédia, ami valószínűleg a kis Natit, Berki Krisztián nagyobbik lányát is kísérteni fogja, hiszen ő talált rá elhunyt édesapjára. A 8 és fél éves kislány először Mazsit próbálta elérni telefonon, de nem érte el, ezért a híváslista utolsó számát hívta fel. Úgy tudni, a szám ahhoz a pszichológusoz tartozik, aki Berki és Mazsi kapcsolatában is segített, ő hívta a mentőket.
Megszólalt Hódi Pamela, így érez Berki Krisztián halála után