A holland labdarúgó-bajnokság jövőre megelőzheti a portugált, és emiatt eggyel több csapatot indíthat a Bajnokok Ligájában. Erre elég nagy esélyük van a hollandoknak. A mostani szezon nagyon jól sikerült a hollandoknak, a Bajnokok Ligájában 100 százalékos teljesítménnyel csoportelső lett az Ajax, a PSV Eindhoven, Vitesse, AZ Alkmaar és a Feyenoord pedig jól szerepelt a többi kupában.
Így osztják ki a BL-helyeket
A négy legerősebb bajnokság, (jelenleg az angol, a spanyol, az olasz és a német) első négy helyezettje, azaz 16 csapat automatikusan a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepel, nekik nem kell selejtezniük. És ezzel így már ki is alakult a 32-es BL-mezőny fele. A maradék 16 helyre pályáznak a fennmaradó 51 ország csapatai.
Azt figyelembe kell venni, hogy két esetben a fennmaradó 16 hely csökkenhet, azaz a legerősebb négy ország további csapatokat delegálhat a BL-be. Az első eshetőség az, ha a legjobb négy ország közül olyan csapat nyeri meg az Európa-ligát, amelyik nem tud hazája bajnokságában az első négy között végezni akkor, mint Európa-liga-győztes automatikusan szerepelhet a BL-ben. Ez az eset épp a mostani 2021/2022-es szezonban történt meg. Tavaly a Villarreal nyerte meg az Európa-ligát, de mivel hazája bajnokságában csak a hetedik helyet szerezte meg, és így nem sikerült BL szereplést érő pozícióban végeznie, emiatt automatikusan ő is BL csoport résztvevő lett az Európa-liga-győztes jogán. Így szerepelhetett ebben az idényben öt spanyol csapat a négy helyett, a többi 51 ország kárára.
A második lehetőség az, ha esetleg olyan csapat nyerné meg a BL-t, aki nem tudja kvalifikálni magát a sorozat csoportkörébe. Ebben az esetben automatikusan BL-résztvevő lenne a következő szezonban a címvédő jogán. Mivel az elődöntőben szereplő Manchester City, Liverpool és Real Madrid trió már biztosan nem végezhet a negyediknél rosszabb helyen a bajnokságban, emiatt automatikusan kvalifikálják magukat a következő szezonra. Ha esetleg közülük kerülne ki a BL-győztes, nem kapnának plusz helyet se spanyolok, se az angolok. Viszont a negyedik elődöntős csapat a Villarreal, aki jelenleg csak a hetedik helyen áll a spanyol bajnokságban, 9 ponttal lemaradva az utolsó BL-szereplést érő helytől. Mivel már csak maximum 15 pontot tud szerezni az utolsó öt fordulóban a Villarreal, emiatt minimális az esélye, hogy el tudja érni a negyedik helyet. Ezért ha esetleg a Villareal nyerné a BL-t a következő idényben a címvédő jogán automatikusan csoport résztvevő lenne, és pont úgy, mint a mostani szezonban, a 2022/2023-as szezonban is a Villarreal lenne az ötödik spanyol csapat a BL-ben.
Az ötödik és hatodik legerősebb bajnokság – ez jelenleg a francia és a portugál liga – első két helyezettje automatikusan BL-résztvevő, és a bronzérmes csapat a BL-selejtezőkből próbálhat bejutni a csoportkörbe. A hetedik legerősebb bajnokságból ez jelenleg a holland, viszont csak a bajnokcsapat automatikus BL-résztvevő, és az ezüstérmes játszik BL-selejtezőt. Tehát a hatodik és a hetedik helyezett között a különbség az, hogy a hatodik helyezett plusz egy fix BL-helyet kap a hetedik helyezetthez képest. Különbség még az, hogy Európa-ligában is garantáltan indíthat egy csapatot, míg a hetedik helyezett, csak selejtezős helyet kapott. A Konferencia Liga helyeknél mindkét bajnokság 2-2 helyet kapott, azonos feltételekkel. Így jön ki, hogy hat csapatot indíthatnak a portugálok a nemzetközi porondon, míg a hetedik helyezett hollandok csak ötöt.
Harc a hatodik helyért
A top öt bajnokság mindig kiemelkedett a többi labdarúgó-bajnokság közül. 2000-től csak hat országnak sikerült a top öt helyen végeznie. Az öt top bajnokságon kívül csak Portugáliának sikerült a 2012-2016 közötti öt évben az ötödik legerősebb bajnokságnak lennie, majd utána rögtön két helyet is visszaesett, és Franciaország és Oroszország is megelőzte. Oroszországnak csak pár évig, a 2017-2019 közötti években sikerült megtartania a hatodik helyet. Amit végül el is veszített azáltal, hogy Portugáliának sikerült őt megelőznie.
helyezés | ország | 17/18 | 18/19 | 19/20 | 20/21 | 21/22 | koefficiens |
1 | Anglia | 20.071 | 22.642 | 18.571 | 24.357 | 19.857 | 105.498 |
2 | Spanyolország | 19.714 | 19.571 | 18.928 | 19.500 | 17.714 | 95.427 |
3 | Olaszország | 17.333 | 12.642 | 14.928 | 16.285 | 14.857 | 76.045 |
4 | Németország | 9.857 | 15.214 | 18.714 | 15.214 | 15.071 | 74.070 |
5 | Franciaország | 11.500 | 10.583 | 11.666 | 7.916 | 18.250 | 59.915 |
6 | Portugália | 9.666 | 10.900 | 10.300 | 9.600 | 12.916 | 53.382 |
7 | Hollandia | 2.900 | 8.600 | 9.400 | 9.200 | 18.400 | 48.500 |
8 | Ausztria | 9.750 | 6.200 | 5.800 | 6.700 | 10.400 | 38.850 |
9 | Skócia | 4.000 | 6.750 | 9.750 | 8.500 | 7.100 | 36.100 |
10 | Oroszország | 12.600 | 7.583 | 4.666 | 4.333 | 5.300 | 34.482 |
… | … | … | … | … | … | … | … |
27 | Magyarország | 1.625 | 3.250 | 4.500 | 4.250 | 2.750 | 16.375 |
Az UEFA rangsora alapján jelenleg a hetedik legerősebb európai bajnokság a holland a portugál mögött. Az NB1 egyébként a 27-ik helyen szerepel.
Franciaországot – főleg a PSG jó teljesítményének köszönhetően – már nem sikerült utolérni a portugáloknak. Azóta a hatodik helyen szerepelnek a luzitánok. Portugália kiegyensúlyozott teljesítmény nyújt évek óta, sőt az utóbbi öt évben most termelték ki a legtöbb koefficiens pontot. Mégsem emiatt eshetnek vissza a hetedik helyre. A helycserét az okozhatja, hogy a hollandok az utóbbi években megtáltosodtak.
A mostani szezonban három ország volt, akinek mindegyik csapata bejutott valamelyik kupa csoportkörébe, és a csoportból tovább is jutott mindegyik klubjuk. Ezt csak a spanyol, a francia és holland csapatoknak sikerült elérni. Az elődöntők előtt a portugál csapatok már mind kiestek, a hollandoknál a Feyenoord még szerepel a Konferencia Ligában, és tovább gyűjtögetheti a pontokat. A hollandoknál a Feyenoord bejutott a Konferencia Liga elődöntőjébe, és utolsó holland csapatként még szerezhet pontokat. A portugáloknak már nincs csapatuk az idei kiírásban, így ők már nem tudják tovább gyarapítani a pontjaik számát.
Jövőre a hollandok előnyből indulnak
Az UEFA mindig az elmúlt öt év átlaga alapján határozza meg a rangsort. Idén már nem tudja megelőzni a holland bajnokság (48,500 koefficiens) a portugál bajnokságot (53,382 koefficiens). De jövőre kiesik a hollandok szempontjából katasztrofálisan sikerült 2017/18-as szezon eredménye, emiatt a hollandok 2,900 koefficiens pontot veszítenek a 48,500-ből, így marad nekik 45,600. A portugálok veszítenek 9,666 koefficiens pontot és marad nekik 43,716 koefficiens pont. Emiatt a hollandok jövőre előnyből indulnak, és ha nem produkálnak egy igen gyenge szezont, vagy a portugálok egy igen erős szezont, akkor a 2023/24-es szezonban eggyel több csapatot indíthatnak a nemzetközi kupákban.