Mándi László, a hajdú-bihari 2-es számú választókerület momentumos és egyben közös ellenzéki jelöltje úgy érzi, a debreceni városvezetés magára hagyta a fényesudvari panelházakban élőket.
Errefelé alig, vagy egyáltalán nem történtek panelfelújítások a rendszerváltás óta. De a Tócóskertben is számtalan, több évtizede érintetlen, rossz állapotban lévő háztömbbel találkozhatunk – fogalmaz Facebook-bejegyzésében a politikus, aki önkormányzati képviselő is.
Mándi szerint az energetikailag modernizált panelházakra láthatunk jó példákat az Újkertben (ott sem mind olyan) és a Cívis utcán. A panelprogramból fedezett felújítások azonban sokak számára nem voltak elérhetők: az önrész túl magas, és minden lakónak bele kell egyezni a komoly költségeket jelentő konstrukcióba. Így aztán még mindig százával állnak a 40-50 éves technológiát képviselő, rossz szigetelésű és leromlott állapotú háztömbök Debrecenben.
Miért van ez így? Miért kellene belenyugodni ebbe a helyzetbe a fényesudvariaknak, a tócóskertieknek vagy más, hasonló körülmények között élő debrecenieknek?
– teszi fel a kérdést az ellenzéki képviselő.
Emlékeztet, korábban írt már róla, hogy az EU százmilliárdokat ad energetikai korszerűsítésre Magyarországnak. Csakhogy a Fidesz-kormány úgy döntött, ezeket a pénzeket teljes egészében közintézmények felújítására költi el. Olyan dolgokra, melyekre a kormány a költségvetésből is költhetett volna, de helyette értelmetlen látványberuházásokra szórta el a pénzt.
Így aztán a hétköznapi emberek megsegítésére nem maradt pénz
– vonja le a konzekvenciát Mándi László, aki azt ígéri, hogy – a Momentum országos politikájával szinkronban – mindent meg fog tenni azért, hogy ezeket a pénzeket Debrecenben a Fényesudvar, és más, elhanyagolt állapotban lévő debreceni lakótelepek házainak energetikai korszerűsítésére és felújítására költsék majd.