Idegenre hagyta vagyonát Csűrös Karola

Ország

Csűrös Karola november 24-én hunyt el, kedden került sor temetésére. Kiderült, kire hagyta vagyonát a színésznő.

Hagyatéka a számtalan tévés és színpadi ereklye mellett egy angyalföldi, Dunára néző, örök panorámás ingatlan, melynek piaci értéke megközelíti a 200 millió forintot. Csűrös Karolának nem született gyermeke, vér szerinti rokona nincs, az öröksége a jog szerint Horváth Ádám unokáira szállna – írja a Bors.

Csűrös Karola azonban másképp rendelkezett. A lap információi szerint az örökös Karola bejárónője és egyben nagyon jó barátnője lehet.

Őszintén szerették egymást, a kapcsolatukban szó sem volt anyagi érdekekről, egy idő után mégis elkezdte mondogatni Karcsi (Csűrös Karola beceneve – a szerk.), hogy mivel ez a hölgy áll hozzá a legközelebb érzelmileg, azt szeretné, ha a halála után ő kapná meg a lakást örökségül

– mondta el a lapnak egy lakó, aki szerint Csűrös Karola és a bejárónője amolyan anya-lánya viszonyban voltak egymással. A színésznő nagyon szerette férje, Horváth Ádám unokáit, de mégis így rendelkezett.

Hogy végül mi lesz a hagyatéki eljárás kimenetele, egyelőre nem tudni, de a lakó szerint a család és a jóbarát is biztosan a békére fognak törekedni, mert mindannyian nagyon jó emberek.

Csűrös Karola 85 éves korában hunyt el, végső búcsúztatására kedden került sor.