A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján az emberölés mindhárom gyanúsítottja letartóztatásban volt, azonban a nyomozási bíró a legutóbbi döntésével bűnügyi felügyelet alá helyezte őket. A főügyészség eredményesen fellebbezett, a másodfokú bíróság ismét elrendelte mindhárom férfi letartóztatását.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy 2009 augusztusában, Baranyajenő térségében elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást.
A Fővárosi Főügyészség indítványa alapján az ügy 3 gyanúsítottja 2021. május 13-án letartóztatásba került. A főügyészség legutóbbi, letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát azonban a nyomozási bíró 2021. november 14. napján elutasította és a gyanúsítottakat – lakásra korlátozott, nyomkövető eszközzel biztosított – bűnügyi felügyelet alá helyezte.
A döntés ellen a Fővárosi Főügyészség fellebbezett, mivel a főügyészség határozott álláspontja szerint a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének megakadályozására kizárólag a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a letartóztatás alkalmas.
A másodfokú bíróság osztotta a főügyészség álláspontját, az elsőfokú végzést megváltoztatta és a mindhárom gyanúsítottat ismételten letartóztatásba helyezte. Az indokolásában a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy a letartóztatást csak végső esetben alkalmazható kényszerintézkedés, azonban jelen esetben elkerülhetetlen.