Egy 85 éves asszony tett végső elkeseredésében bejelentést 2019 májusában, mivel lányának válófélben lévő férje egy vitát követően bútorral eltorlaszolta a bejárati ajtaját, és emiatt nem tudott kijönni a lakrészéből. A rendőröknek a feleség is beszélni kezdett. Az évek óta félelemben élő nő beszámolt szenvedéseiről, elmondta, hogy férjével a válás miatt vitába keveredtek, aminek lezárásaként fejét a falba verte, felrángatta a lépcsőn, majd bezárta az egyik szobába. A segélykérésre reagáló járőröknek a férfi azt kiabálta, hogy „ha ide valaki bemászik, akkor azt leszúrom, kezét-lábát levágom”.
A kétségbeesett feleség további bántalmazásokat is sorolni kezdett. Volt, hogy férje a földre lökte és megütötte, lerángatta az ágyról és letépte a pizsamáját. A ruhátlan áldozat sírva könyörgött, hogy hagyja békén, mire szitkok és köpködés volt a válasz. Néhány napra rá ismét veszekedésbe torkollott a délután, a férfi földre lökte feleségét, a mellkasára taposott, majd a haját megmarkolva a fejét megint a falba csapta.
A monori nyomozók elszámoltatták az 52 éves férjet. Kihallgatásán a gyanúsítás ellen nem tett panaszt, de a terhére rótt bűncselekményeket tagadta. Védekezésében elmondta, hogy „a feleségem sajnos összejött egy férfival és így akar kicsinálni”. Azt elismerte, hogy volt, hogy mérgében leköpte é szidalmazta is, de ennél tovább nem ment – állítása szerint.
Az 52 éves férfival szemben a kapcsolati erőszak, valamint a személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.
Kép: illusztráció.