A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 17 éves fiatalkorú fiú és egy 22 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette és emberkereskedelem bűntette miatt. A fiú rábeszélését követően a 13 éves kislány prostitúciós tevékenységet végzett, illetve a fiú a barátaival meg is erőszakolta.
A vádirat szerint a vádlottak közül a fiatalkorú és a 13 éves lány Miskolcon egy gyermekvédelmi otthonban laktak. Közöttük szerelmi kapcsolat alakult ki, amely során a sértett érzelmi függőségbe került a vádlottól.
2019. április és május hónapokban a fiú rábeszélte a sértettet, hogy Miskolc területén prostitúciós tevékenységet végezzen. A sértett kezdetben beleegyezett, utóbb tiltakozott, de félelmében nem mert ellenkezni. A vádlott valamennyi esetben személyesen beszélte meg a szexuális szolgáltatást igénybe vevő férfiakkal a tarifákat, és ő vette át tőlük a pénzt, azon esetet kivéve, amikor a férfiak nem voltak megelégedve a szolgáltatással, ilyenkor nem kellett fizetniük. A szerencsi vasútállomás környékén is prostitúcióra használta a kislányt. Az összesen mintegy öt alkalomból a vádlott 35.000 forint jövedelemre tett szert, amelynek túlnyomó részét saját céljaira fordította.
2019. május elején a fiatalkorú a társával – és a vádirattal nem érintett harmadik férfival -, valamint a sértettel együtt Miskolcon a villamoson utaztak azért, hogy koncert után visszamennek a gyermekvédelmi otthonba. Az utazást azonban megszakították, egy elhagyatott területre kísérték a sértettet, ahol a fiatalkorú ötlete alapján mindhárom férfi külön-külön, de együttes jelenlétben többször erőszakkal közösültek, illetőleg fajtalankodtak a sértettel. A lány folyamatosan próbálta elutasítani őket, megkísérelt védekezni, szabadulni tőlük, azonban ez minden esetben sikertelen volt, megakadályozták a menekülését.