A Tóth Árpád Gimnáziumban végre mérföldkőhöz érkezhetett a fejlesztés, és a tornacsarnok elhasználódott gumipadlóját parkettára cserélték – írja Pósán László parlamenti képviselő közösségi bejegyzésében.
Az elmúlt években a gimnázium igazi sportobjektummá, egy nemzetközi szinten is versenyképes létesítménnyé nőtte ki magát. Megújult az iskola udvarán található sportpálya, de a belső tornacsarnok és az öltözők is – írja Debrecen önkormányzata. A korszerűsítés több, mint 100 millió forintos TAO-forrásából valósult meg.
A komplexumot az iskola diákjai, a gimnázium kosárlabdacsapata, valamint a DEAC Kosárlabda Akadémia U15-ös és U16-os együttesei fogják birtokba venni. A tornacsarnok átadóján az új pályán Széles Diána alpolgármester is pattogtatta a labdát.
Pósán László igyekszik mélyebbb öszefüggésekben láttatni a fejlesztés jelentőségét:
A sport-infrastruktúra fejlesztése azért is lényeges, mert ezáltal sokkal könnyebb egy várost feltenni a világ térképére. Ha pedig megismeri a nagyvilág Debrecent, az már elősegíti az itteni beruházási hajlandóságot és ezáltal a munkahelyek növekedését, tehát ennek nagyon sok leágazása van. Egy biztos, a sportba fektetni jó döntés!
Az új parkettát Széles Diána alpolgármester is kipróbálta. Kosárra is dobott.