Zöldebbé akarja tenni a fővárost Budapest vezetése – mondta az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten, az Égig érő fű udvarzöldítési pályázat támogatási szerződéseinek aláírása előtt.
Kerpel-Fronius Gábor közölte, hogy a meglévő zöldterületek ápolása mellett keresik a lehetőséget növényültetésre más felületeken is.
A pályázat szemléletformálási kísérlet, amelynek révén a városvezetés azt szeretné elérni, hogy kellemes legyen tartózkodni a társasházak kihasználatlan belső udvarain.
A pályázat keretösszege 30 millió forint volt. A kiírásra 15 kerület 77 társasházi közössége jelentkezett, 15-en nyertek – közölte a főpolgármester-helyettes.
A politikus hangsúlyozta, hogy a 77 közösség 105 millió forintra pályázott, de nem “ingyenpénzt” akart kapni, hiszen több mint 90 milliónyi önerőt is felmutatott.
Kerpel-Fronius Gábor szerint ez azt jelenti, hogy a jelentkezők is fontosnak érzik a programot, a támogatási lehetőséget nem ki-, hanem felhasználni szeretnék.
Bár a pályázat keretösszege alacsony volt a főváros rossz költségvetési helyzete miatt, egy elhivatott közösség csodákat tud létrehozni – jelentette ki.
Úgy vélekedett, hogy jó visszhangra talált a kezdeményezés.
A főpolgármester-helyettes reményét fejezte ki, hogy jövőre is lesz program, ráadásul nagyobb kerettel.
Arra kérte a támogatásban részesülőket, hogy hozzanak létre “olyan csodákat”, amelyeknek hírük megy.
Kerpel-Fronius Gábor azt mondta, hogy szakembereik segítenek a pályázatok megvalósításában, és megjegyezte, hogy hozzáértőkből állt a sokszínű zsűri is, amely megfelelően tudta értékelni a beérkezett műveket.